Kezdjük azzal, hogy ennél lejebb már nem is lehetnék. Anyagilag, érzelmileg, idegileg, szellemileg. Nem írom le miért, és hogy mennyire hányás volt a 2009-es, sőt már a 2008-as évem. Mert nem ez a lényeg. Nem a múltban akarok éli, hanem a mában, a jövőért. És azért írom ezt le, hogy majd, egyszer, megmaradjon a múltam.
Szóval a mai menű: délelőtt squash, VT-val, aztán lemondtam az egyik régi privát, sohasem használt számomat, hiphiphurrá, 3400 forinttal kevesebb a havi kiadásom. Majd egy kiadós séta Opival a fasorob, mázlija volt, mert csak kiskört akartam menni, de mivel egyfolytában a mobilon lógtam, ezért továbbmentünk a kanyarnál, és nagykör lett. Aztán semmi, befejeztem a Rescu Me ötödik évadát. Soha sem voltam kollégista, jó sportoló, vagy katona, és csak néha irigykedtem az ezeken a helyeken összeverdő bajtársias, egymást szivatós, de egymásért végsőkig kiálló brancsokért, de a 22 rész ledarálása után lennék tűzoltó egy picit a 62-es egységnél.
R. nem alszik am itthon, holnap veszik le a gipszet az anyukája lábáról. És egyébként ma sem intézett semit.
